Charlie Chaplin a 70. születésnapján (1959. április 16-án) írta az alábbi verset. Szavai most is aktuálisak, és választ adnak a sokunk által feltett kérdésre: “Hogyan szeressük (jól) önmagunkat?”Tovább olvasom
Kedves Attila! Köszönöm a “Miénk az idő” tréninget. Több volt, mint egy tréning! Szilvia Évekig jársz iskolába, ahol szakmát, zenét, nyelvet tanulsz. Ez mind jó és fontos. Tudod-e azt, hogy ki vagy, merre tartasz, miért is élsz? Ha ezeket a kérdéseket mered feltenni magadnak, ez a tanfolyam segítségedre lesz. Erzsébet Nekem nem voltak várakozásaim, mivelTovább olvasom
Az ajkai vörösiszap-katasztrófa tíz[1] emberéletet követelő ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa, amit az okozott, hogy 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített, 400×600 m-es vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvőTovább olvasom
Az első érzés és gondolat a háláé. Érte. Meg a tartozás-érzés. A MAMESZ tiszteletbeli elnöke, alapító atyáink egyike volt. De nem a stallumért, hanem mert tenni akart. Nagyon sokat tett a szakmáért, de összeszámlálni is nehéz, mennyi témában, enciklopédikus alkat volt. Voltak, akiknek nem tetszett, olyan ügyeket, szakmapolitikai témákat vállalt fel, ’a kort megelőzve’, amelyekTovább olvasom
Buza Domonkos 2006-ban kapta meg a Pannon Példakép díjat. A kuratórium olyan szempontrendszert érvényesít a díjazottak kiválasztásakor, amelynek alapján valóban a mindennapok hőseit, igazi példaképeket mutathatunk be az országnak. Ahogyan a kezdetekkor megfogalmaztuk, olyan embereket keresünk, akik eredeti, különleges ötlettel, tevékenységgel fordulnak valós problémák megoldása felé, akik elszántak és kitartóak, munkájukban nem játszik szerepet azTovább olvasom