Erre a gombra kattintva ingyen hívhatja a lelki elsősegély telefonszolgálatot

Devecser

Az ÉLET Alapítványt az ÉLET Mentálhigiénés Egyesület alapította, az Egyesületet pedig a Budapesti Lelki Elsősegély Telefonszolgálat önkéntesei 1989-ben. Neve, az É.L.E.T betűszó, az Éjjel-nappal lelki elsősegély Telefonszolgálatból „rövidült”, de szépen kifejezi, amit oly fontosnak tartunk: az élet, mint érték primátusát. Felfogható pro life mozgalomnak is, vállaljuk. Az Alapítvány 1990 óta a Szolgálat gazdája, fenntartója. EmellettTovább olvasom

Az ajkai vörösiszap-katasztrófa tíz[1] emberéletet követelő ipari szerencsétlenség és környezetkárosító katasztrófa, amit az okozott, hogy 2010. október 4-én átszakadt a MAL Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi Zrt. tulajdonában lévő Ajkai Timföldgyár Kolontár és Ajka között létesített, 400×600 m-es vörösiszap-tárolójának gátja. A kiömlő, több mint egymillió köbméternyi zagy elöntötte Kolontár, Devecser és Somlóvásárhely települések mélyebben fekvőTovább olvasom